Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Harmadik project meeting Törökországban

2009. október 26. hétfő

2009. október 26-án indultunk a 3. Project találkozóra Törökországba. Erre a megbeszélésre három tanító néni utazott velem: Bak Gáborné, Jarosiné Szabó Ilona és Varga Gézáné. 1:45-kor indultunk Ferihegy 2-ről.

Isztambulban átszálltunk az Izmir felé tartó gépre.

Ahogy beszálltunk, már csukódott is az ajtó, és egy perc múlva már indult is a kifutópályára. Ahogy a helyünk felé tartottunk, egy ismerős hang köszönt ránk. Ő, az olasz csapat egyik kedves tagja volt. Megörültünk, és üdvözöltük egymást.

Ez alatt a rövid, 50 perces út alatt egy szendvicset és egy salátát kaptunk. Az idő rövidsége miatt alig volt időnk megenni.

 Találkozásunk a török koordinátorral nem ment zökkenőmentesen, mivel mi a helyi járat helyett a nemzetközi járat oldalán mentünk ki. Egymásra találásunk után bőröndjeinkkel átsétáltunk a másik terminálba, ahol a busz várt bennünket. Bő 3 órás út állt előttünk. Ezt megtoldottuk egy kis vacsora szünettel. Út közben megálltunk egy kis városka étterménél, ahol a legfinomabb bárányból készült húsgombócot lehet elfogyasztani. Én voltam az egyedüli bátor, aki ezt megkóstolta a magyarok közül. Ízletes, de részemre egy kicsit zsíros étel volt.

2009. október 27. Kedd

Szállásunk éttermében reggeliztünk. Nagyon finom kenyér, 2 féle sajt, vaj, méz, olíva bogyó, tea, kávé. Ez utóbbi csalódást okozott annak ellenére, hogy nagyon is számítottunk a különbségre.

Ezen a délelőttön Usak tartományának a tanfelügyelője fogadta a nemzetek küldötteit. Bennünket testvéreinek titulált. Nagyon kedves volt mindenkivel, és készséggel válaszolt kérdéseinkre. Mi azzal a netről kinyomtatott szókinccsel ajándékoztuk meg, mely a közös szavainkat tartalmazta.

2009. október 27. Kedd

Szállásunk éttermében reggeliztünk. Nagyon finom kenyér, 2 féle sajt, vaj, méz, olíva bogyó, tea, kávé. Ez utóbbi csalódást okozott annak ellenére, hogy nagyon is számítottunk a különbségre.

Ezen a délelőttön Usak tartományának a tanfelügyelője fogadta a nemzetek küldötteit. Bennünket testvéreinek titulált. Nagyon kedves volt mindenkivel, és készséggel válaszolt kérdéseinkre. Mi azzal a netről kinyomtatott szókinccsel ajándékoztuk meg, mely a közös szavainkat tartalmazta.

Ezután a város múzeumát látogattuk meg, mely római és bizánci leleteket tartalmazott. Bármerre jártunk, mindig, mindenhol rámutattunk dolgokra, és érdeklődtünk török szavaik felöl. Itt, az udvaron tudtuk meg, hogy a sárgabarack török neve kajszi.

Délután meglátogattuk a partneriskolánkat. Nagyon lelkes gyerekkel találkozhattunk, akik közvetlenek, barátságosak és rendkívül kíváncsiak voltak. A Hi, Hello, Welcome, How are you? és a What’s your name? Üdvözlések, kérdések záporoztak felénk hosszú-hosszú perceken keresztül. Ezek a gyerekek nem csupán a messziről jötteket kedvelték, hanem a fényképező gépet is. Ahogy meglátták, azonnal pózba dobták magukat, természetesen széles mosollyal. Ha csupán a kezünkben volt a gép, akkor mondogatták, hogy photo, photo.

Ezt követően egész délután a lettországi sportvetélkedőről beszélgettünk. Erre javaslatot én vittem, melynek megvitatása után megállapodtunk a versenyfeladatokban.

A vacsora pazar volt. Felsorakoztatták étkezési kultúrájuk legjavát. Csupán felsorolás szinten, hogy mi minden került az asztalra. Zöldségekből készített „beefsteak” salátalevélbe helyezve, majd néhány csepp citrommal ízesítve, a levélbe göngyöltük, és úgy fogyasztottuk. Az asztalon volt még fűszeres darált paprika paradicsom, saláta, fűszerezett joghurt. A vajat úgy helyezték el a mézbe, hogy az a török félholdra emlékeztessen. A zúzott búzát megfőzve kissé sósan megkóstoltuk, de tartalékoltunk helyet a főételnek, no meg a híres fölséges kenyérféléknek. Az előételek sorát a pároltgomba a ráolvasztott sajttal zárta.

A főételek sorát a mi rántott levesünkhöz hasonló leves indította, melybe fűszereket, és citromot lehetett tenni, valamint az elmaradhatatlan és különlegesen finom joghurtot. Kétféle második fogásból lehetett választani. Csirke nyárson, lavassal, - vékony kenyér, - melyre kollegáim tették le a voksot. Jómagam kíváncsi voltam bárány kebabra, melyet lavassal, tarhonyával, salátával tálaltak. Nyomatéknak egy kis currys húsos raviólit tálaltak fel. Hogy a falat jobban csússzon kávé, tea, vörös bor, valamint a nemzeti italuk a Raki tette lehetővé. Ez utóbbi felvizezett ánizslikőr, mely a víz hatására tejfehér lesz.

Desszertnek gyümölcstálat kaptunk, melyen volt narancs, fehér narancs, banán, mandarin, alma, körte.

Aztán váratlanul előkerült egy hegedő és egy dob, mellyel szinte pillanatok alatt fergeteges hangulatot teremtettek. Tánc közbeni pihenésként olyan dalokat énekeltünk, melyet minden nemzet ismert, és a saját nyelvén énekelt. Ági és Ica néni vezetésével az „Üszküdár’ című török dalt is elénekelték a törökökkel együtt, a jelen lévő törökök nagy örömére.

2009. október 28. szerda

Délelőtt a függetlenségi napjuk iskolai ünnepét tekintettük meg. A gyerekeket már ismerősként köszönthettük, akik változatlan kíváncsisággal közeledtek felénk. Itt találkoztunk először a szülőkkel, akik a hagyományos népviseletben jelentek meg.

Az a megtiszteltetés ért bennünket, hogy a dobosok után a felvonuláson mi mehettünk mögöttük. A több, mint 300 gyerek vonulása egyenruhában nagyon impozáns volt. Menetünket kíváncsi tekintetek kísérték.

Délután óriási élményben volt részünk. Ellátogattunk Pamukkale több ezer éves romjaihoz. A látvány lenyűgöző volt, hiszen egy 150000-es lélekszámú 5 poliszból álló város romjai között sétálhattunk. Az amfiteátrum 50 soros, 10000 férőhelyes csodájában még ma is rendszeresen koncerteznek helyi és külföldi előadóművészek.

 Valamennyiőnk számára nagy meglepetést szerzett és bámulatba ejtett a romai kori fürdő a bedőlt oszlopaival, kristálytiszta 35°C-os vizével. Fürdőruhákkal készültünk, hogy csábításának eleget tegyünk, de sajnos a korai sötétedés ezt megakadályozta.

A kifele csordogáló meleg karsztvíz lerakódott mészkőképződményén kellemes sétát tettünk feltűrt nadrágszárral, mezítelen talpakkal.

Ezután a nagy séta és élményzuhatag után jólesett a svédasztalos vacsora, mely mindent kínált, mi szem szájnak ingere.

Vacsora után is egy séta következett, mely során a piros vizű forrást szerettük volna megtalálni. Meg is találtuk, de sajnos semmit nem láttunk belőle, mert nem volt kivilágítva. A bazársoron hitetlenkedve néztük, hogy a napközben kitett árut nem pakolták vissza, hanem csupán letakarták egy ponyva jellegű anyaggal.

2009. október 28. szerda

Ezen a napon volt a városi ünnep, melyet egy órával később kezdtek, hogy egy kissé felmelegedjen az idő. A 130 ezer lakosú városban nagyszabású volt az ünnepség. Ata Türk még mindig hatalmas népszerűségnek örvend.

Minden oktatási intézmény felvonultatta küldöttségét. Az egyenruhás fiatalok látványa a valamikori Május elseji felvonulásokra emlékeztetett.

Ezután elindultunk a világ második legnagyobb Canyonjához, az Ulubey Canyonhoz. Ezt a Canyont is évmilliók alatt formálta ki a természet. Mikor ott jártunk, mindössze egy kis pataknyi víz csordogált benne. Hosszú túránk során a szépségen kívül láttunk még vadon növő oregánót, galagonyát, szedret, gránátalmát.

Helyenként 80cm széles ösvényen a felfelé és lefelé haladás nem volt veszélytelen. Mi azonban dacoltunk a veszéllyel, mert biztosan voltunk benne, hogy a látvány megéri.

Vendéglátó férfijaink piknikes vacsorával vártak bennünket vissza a túránkról. A faparázs felett csirke, bárány és különféle zöldségek sültek. Az ínycsiklandó illatok beváltották a hozzájuk fűzött reményt. A porhanyósságuk mellett a hibátlan fűszerezésű pácolás tökéletesen kiemelte a húsok ízletességét. A nemzetek képviselőivel egyeztetve itt köszöntöttük fel Ica nénit születésnapja alkalmából. A közös éneklés után derült ki, hogy az egyik török kollegának is aznap volt a születésnapja.

Azt azonban meg kell, hogy jegyezzem, hogy a terítési és egyéb esztétikai dolgaik hagynak némi kívánnivalót maguk után. A hús újságpapírba csomagolva, az asztalterítő szintén újságpapír. A varázslatos naplemente után indultunk vissza szállásunkra.

2009. október 29. csütörtök

Utolsó napunkat törökországban Izmir városában töltöttük, mely az ország harmadik legnagyobb városa. Ennek megfelelően a nyüzsgés hatalmas. A bazárban sétálva igazi zsibvásár hangulat uralkodott. Mindenki el akarta adni a portékáját. A hatalmas színes kavalkádban szivesen sétáltink, nézelődtünk.

Természetesen igazi török karaktereket is láttunk. Ha észrevették, hogy fényképezzük őket, akkor azonnal mosolyt csaltak az arcukra.

A megbeszélések eredményeit és a látottakat, hallottakat, tapasztaltakat egybe vetve, óriási élmény – és képanyaggal tértünk haza. Ezt diavetítés formájában szeretnénk a teljesség igénye nélkül tanítványainknak is átadni, megmutatni.